A bringa mellett van nekem még egy szerelmem. Neki is két kereke van és immár 15 éve az enyém. Ő egy KTM Ponny IV-es robogó, 1976-os gyártmány. Nem mai a kislány, de szépen dorombol. Kicsit rendbe szedtem anno, de ez a 15 év sem múlt el nyom nélkül. Néhány kivakart alkatrész újra berozsdásodott és sajnos a gyönyörű festése is kapott párat azóta. Ettől függetlenül szexi a kicsike még így is. Főleg, hogy tegnap elkészült az ülés bebőrözése és végre nem a szakadt nyereggel kell csúfoskodjak.
Ha már így megszépültünk, gondoltam, megmutatom neki Budapestet. Reggel nekiindultunk és a 61 kilométeres távot le is küzdöttük 1 óra és 40 perc alatt.
Aki robogózott valaha az tudja, hogy az e fajta motorozás nagyon nyugis. Nem húzzuk neki, nem is megy többet a moci, mint 50. Ha tartósan akarunk haladni és nem akarjuk széthajtani, akkor érdemes valahol 40 körül tartani a sebességet. Ezt tettem én is és nagyon élveztem, hogy Pesten megnéznek az emberek. Mert ilyet még nem láttak, az biztos. Maximum a közlekedési múzeumban.
Meg is mutattam a Ponnynak a múzeumot, hátha értékeli, hogy ő még szaladhat az országúton és nem kell egy múzeumban porosodnia. Ha már Budapesten voltam vele, megpróbáltam pár helyre eljutni. A Parlamenthez nem sikerült, körbe van árkolva. A legközelebbi hely ez volt, enné közelebb nem jutottam:
Itt is 20 másodperc múlva megjelent egy rendőr, hogy mit akarok itt, de miután megmagyaráztam, hogy csak az öreg motoromat sétáltatom, mosolyogva odábbállt. A Lánchídnál sehogy sem sikerült kisorolnom így kénytelen voltam átmenni Budára. Ha már Budán jártunk, felmentünk a várba. Tetszett neki, hiába emelkedős.
Érdekes, hogy a Várban nincsen behajtani tilos. Csak az van kiírva, hogy ellenőrzés, de pár perc álldogálás után sem jött senki ellenőrizni, így szépen begurultam a sorompó mellett. Persze fenn már volt behajtani tilos, így ott betoltam a mocit a fénykép kedvéért.
Bizonyára feltűnt nektek, hogy nem éppen robogós sisakkal robogózok, de ennek oka van. Amióta Janika barátom esett egy jó nagyot robogóval és hónapokig kómában volt én azt mondom, hogy az embernek a fejét kell a legjobban védenie. Az a sisak, amin nincs állvédő, az nem is sisak. Van nekem olyan rendőrnek bemutatni (másra meg nem) jó sisakom is, de igazán ebben a komolyban érzem magamat biztonságban. Így engem nem nagyon érdekel, én a robogón is ilyen sisakban nyomom. Néztek is a huszárok rendesen.
Az a jó ebben a mociban, hogy a hengert egy ventilátor hűti, ami a motorfordulatszámmal együtt pörög. Azaz hiába mész lassan, dombnak felfelé, akkor sem melegszik fel. Ha jobban pörgeted, jobban hűt. Hülye németek, nem kitalálták? Az ötvenes években kezdték el gyártani a Herculest, ezt koppintották le az osztrákok és ebből lett a KTM Ponny.
Az enyém eredetileg arany színű volt, de a legtöbb helyen rozsdába hajlott. Teljesen lecsiszoltuk és ekkor kapta meg ezt a kék színt, ami egyébként egyik irányból nézve zöldes, a másikból nézve bordós a harmadikból nézve aranyban csillog. Csodafesték. Valami ilyesmi volt, amikor rátaláltam:
A motoron amúgy minden működik (még a duda is), pöccre indul, kézzel be lehet "rúgni". 100-on megeszik vagy 2 litert, így az ember szinte elfelejti, hol is van a tank. A múltkor csőfogóval kellett megnyitni a tanksapkát, mert olyan régen nem volt kinyitva, hogy beszorult. Így az embert nem nagyon érdekli, mennyit megy, a robogózás felhőtlen élmény.
Azt hittem egyébként, hogy Budapesten nehezebb robogóval közlekedni, de be kell valljam, hogy jobban elfér a forgalomban, mint a bicikli. Valahogy ezt a gépet tisztelik. Semmi konfliktusom nem volt, míg bringával fele ennyi tolakodásért már ledudálják a fejemet. Élveztem is, így kicsit motoroztam még a városban.
A motorosok is csak néztek, mert nem nagyon tudták hova tenni, hogy egy ilyen múzeumi darab ilyen szépen megy. Nem tudom, hány ilyen lehet ma Magyarországon, de biztos, hogy egy tucatnál kevesebb. Ilyen állapotban meg főleg kevés van. Akinek meg van, az nem közlekedik vele. Én meg igen. A turisták is néztek nagyokat.
Miután kiélveztem a pesti motorozás hangulatát, hazaindultam. Hogy ne ugyanarra menjek, mint amerre jöttem, inkább Fót felé vettem az utamat. Bringával jártam már erre, így könnyen hazataláltam. Azért erre jóval hosszabb volt, de megérte.
Vácnál ért utol az eső, így felvettem a motoros kabátomat és az esőnadrágot. Így nagyon nem zavart, hogy esik, bár hazaérve jó volt egy kád forró vízbe beleülni.
A Ponny tehát elvitt Pestre és haza is hozott. Nem is olyan rossz ez egy lassan negyven éves öreglánytól. Az biztos, hogy nincs az a pénz, amiért megválnék tőle és remélem, hogy még sok kilométert megeszünk együtt. Ha lesz időm, a kicsit visszarozsdásodott részeket újra lefestem és talán még e krómozásokat is felújítom egyszer. Gergő barátom megígérte, hogy a festéskor leszedett matricákat segít majd visszatenni, így újra gyárihoz hasonló állapotba jöhet majd a moci. Megérdemli, hogy ne csak jó, de szép is legyen...
Itt is 20 másodperc múlva megjelent egy rendőr, hogy mit akarok itt, de miután megmagyaráztam, hogy csak az öreg motoromat sétáltatom, mosolyogva odábbállt. A Lánchídnál sehogy sem sikerült kisorolnom így kénytelen voltam átmenni Budára. Ha már Budán jártunk, felmentünk a várba. Tetszett neki, hiába emelkedős.
A motoron amúgy minden működik (még a duda is), pöccre indul, kézzel be lehet "rúgni". 100-on megeszik vagy 2 litert, így az ember szinte elfelejti, hol is van a tank. A múltkor csőfogóval kellett megnyitni a tanksapkát, mert olyan régen nem volt kinyitva, hogy beszorult. Így az embert nem nagyon érdekli, mennyit megy, a robogózás felhőtlen élmény.
