Diósjenő = száguldás

Az ötlet nem is az enyém volt, de hamar magamévá tettem. Volt ugyanis egy szabad hétvégém, amelynek a vasárnapjára egy jó kis évadzáró tekerést találtunk ki. Mivel előző napokon esett az eső, inkább kihagytuk a Magyarkút - Nógrád útvonalat, amely erdei úton megy és eléggé fel lehet ázva, helyette inkább megnéztük azt az útvonalat, amire régen kíváncsi voltam már. Diósjenőről át a hegyen Kemencére. Persze Diósjenőre el kellett jutni, ezt Szob-Verőce-Szendehely-Nógrád-Diósjenő útvonalon tettük meg. A Duna-parton még napoztunk is, egy szál pólóban. Volt vagy 20 fok.

Nem mondom, hogy Szendehelytől a 2-es úton öröm volt tekerni, nameg azok az emelkedők... de lenyomtuk. Nógrád határában egy ember-utáni helyszínen szendvicseztünk. Ha majd egyszer minden benzinkút így fog kinézni, akkor kerül az autós közlekedés oda, ahová való...

Diósjenőre érkezve nekivágtunk a hegynek. Az a jó ebben a túrában, hogy felfelé 3 kilométert kell tekerni, és ezután 15 kilométeres száguldás következik. A hegy tetején azért jó volt megállni és beugrott a második szendvics is a szánkba.

Diósjenő 200 méteren van, ez a fotó hajszál pontosan 500 méteren készült. 3 kilométer alatt emelkedik ez az út 300 métert, de megéri lenyomni, mert utána tényleg állati jó szakasz jön. Kényelmesen, nem tekerve is 30-40-eket lehet ereszkedni. Ez a tracklogon is látszik, íme:

Én mondjuk tudtam, hogy a vége lesz a kemény, mert a hegy megmászása, majd a leereszkedés közben szarrá fagyás után Kemencéről még haza kell tekerni Szobra, de azt azért nem gondoltam, hogy ilyen kemény lesz. Ellenszelünk volt, így az utolsó 20-25 kilométer kínszenvedés volt. Nem élveztem. Amikor hazaértünk, teljesen ki voltunk purcanva.

(Mielőtt bárki megkérdezné: igen, a ház rózsaszín, így vettük. És igen, a kerítés fehér, így vettük. A ház tavasszal kávébarna lesz, a kerítés mahagóni. A kép tetején már látszik, hogy a tetőcserekor az új léceket már ilyenre festettük.)
Akármennyire is ki vagyok készülve, a mai nap volt az igazi élet. Amikor nem csak van az ember, hanem tényleg él. Érzi, hogy él. A bringa egy csodálatos eszköz ahhoz, hogy ezt az élményt az ember gyakran átélhesse. Ilyen nagyobb bringázást idén már nem tervezek, de azt mindenképpen szeretném, hogy télen se tegyem le a biciklit, hanem azzal járjak végig dolgozni. Előkerestem a térdvédőimet, mert a reggelek csípősek, úgyhogy semmi akadálya a bringázásnak. Még a vasút hozzáállása sem tud eltántorítani. Persze, ha mégis becsúszik valami túra még idén, majd írok róla.