2010. június 21., hétfő

99%-os a bringautánfutó

A múlkor írtam, hogy már gurul a bringautánfutó (itt olvashatod el: http://csodabringa.blogter.hu/408376/mar_gurul_a_bringautanfuto ). Nos,  úgy indultunk neki a szombatnak, hogy ma aztán készen leszünk vele. Persze akkor még nem tudtuk, hogy én megint diszkóba megyek az éjjel (itt olvashatsz róla: http://belegondoltam.blogter.hu/419866/javitsatok_ki_ha_rosszul_gondolom ) és emiatt aztán nem leszek képes felkelni szombaton reggel, csak majdnem délben. Emiatt aztán a tervezett 9.00 helyett volt már dél is, amikor elkezdtük a végső műveletet, azaz az utánfutó beburkolását műanyaggal.
A terv megvolt már fejben, de ki kellett szerkeszteni az íveket és el kellett fűrészelni a műanyag lapokat. Az az én szerencsém, hogy Walton a műanyaggal (is) jól bánik, úgy faragja, mint egy valóságos szobrászművész. Én még előzőleg vásároltam a 20-as zártszelvények végébe műanyag dugókat, az előző képen nagyon jól látszik, hogy ezek nem engedik bele a vizet a vázba. A műanyag lapok rögzítését popszegecsekkel oldottuk meg. Van direkt a műanyagra való, nagyobb fejű is ezekből a húzószegecsekből, szépen lehet velük dolgozni.
Ezen a képen persze még nem látszanak a szegecsek, de az már nagyon jól látszik, hogy mekkora rakodási felülettel bír majd az utifuti. A szerelmem, figyelve a munkálatokat meg is jegyezte, hogy a két kerék mellé két nagyobb bőröndöt simán fel lehet majd csatolni. Persze elszórakoztunk kicsit a részletekkel, így ránksötétedett, mire a sárvédőnek szánt íveket kivágtuk és rájuk hajlítottuk a középső csíkot. Erre a megoldásra azért van szükség, mert ez fogja a csomagokat eltartani a keréktől, azaz ez gondoskodik arról, hogy a felhelyezett teher ne érhessen hozzá a kerékhez. Csinálhattunk volna egy fém keretet is erre a célra, de egyrészt ugye összecsukható kell legyen a szerkezet, másrész a fém nagyon nehézzé tette volna. így viszont masszív is, meg könnyű is, és levehető, azaz összecsukható. Íme 99 százalékban készen:
Ja, azt elfelejtettem írni, hogy közben a héten összefutottam egy volt gimnáziumi ismerősömmel, akinek közben bringás boltja van a Pannónia utcában, így tőle vettem a képen látható alufelnis kereket szuper gumival összesen 4700 forintért. Mindenképpen akartam venni egy normális kereket, a legolcsóbbat a tízpróbás sportáruházban láttam, ott gumi nélkül lett volna 6500 HUF. Így azért sokkal kellemesebb, állati erős kerék ez, vastag küllőkkel. Szóval így lett szuper kerék bele olcsón. Visszatérve a szerkezetre, természetesen majd erre az oldalára is jön egy félkör, így a kerék szinte láthatatlan lesz. A burkolatot két csavar fogja oda majd a rakfelülethez és magának a keréknek az anyacsavarjai adják meg a pontos középső helyzetét.
Nagyon szívesen elhoztam volna már most, de türtőztettem magamat. Az oldalára már felkerült a perem, amibe majd a csomagok rögzítésére szolgáló gumipókok kapaszkodhatnak. Természetesen meg lesz dizájnolva fényvisszaverő matricákkal is, mert a tartalomhoz a forma...
A terveink szerint a jövő hét elején befejezzük, én ugyanis akkortól leszek szabadságon és a nyári szabadságban már fontos szerep vár erre az utánfutóra is. A kész utánfutóról majd teszek fel még képeket, de egy kis videón is bemutatom majd gurulás közben.
A mérleg: ezidáig még 15 ezres alatt vagyunk a felhasznált anyagok árát tekintve. Természetesen nem számolom a kettőnk munkáját, mert ez nem is volt munka. Nagyon élveztük ugyanis...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése