Elcsattogok

A gyalogosok zavarása nélkül?
Közlekedek én, de mit lehet tenni, ha valami okos úgy gondolta, hogy a Budai Kerékpár Főút - értem ez alatt a felső rakparton haladót - nagy része a bringagyalog, azaz a turistákkal - és mostanánban túristákkal (érted, akik túrják az utat...) - osztozunk rajta.
Mit csinálsz a szédelgő túrista láttán?
Rácsöngetsz?
Az olyan direkt és agresszív? Ha nem lépne eléd, akkor minek, ha eléd lépne, akkor ettől biztosan eléd lép. Nem mellesleg a csöngetés PONT a gyalogosok akaratlagos, tevőleges zavarása. Nem mondhatod, hogy véletlenül csöngettél.
Rákiabálsz? Ha igen, milyen nyelven kiabálsz? Encsuldigen, ekszkjúzmi, pardon? Milyen hangerővel, hogy meghallja, de ne legyen ijesztő és udvariatlan?
Nagy dilemmák ezek, de az élet meghozza a megoldást.
Én csattogok. Hogyan? Véletlenül jöttem rá, hogy ha a fék behúzása után hirtelen engedem el a fékkart, akkor határozott, csattogó hangot ad.
Előnyei: nem direkt, azaz akár azt is hihetik, hogy véletlenül csináltam. Elég hangos, de nem túl hangos.
Olyan ez, mint amikor az ember diszkréten köhint, vagy a torkát köszörüli. Mennyivel kultúráltabb, mint egyből elnézést kérni, vagy netán fellökni az illetőt...
Jó volt a régi bingámon a racsni, az annyira kerregett, hogy akaratlanul is meghallotta mindenki. De ezen az új bringán túl finom a szerkezet, nem kerreg.
Szóval én csattogok. Diszkréten, de határozottan.
Működik.