Van énnékem egy keresztlányom. Rajongásunk egymás iránt kölcsönös. Csodálatom iránta határtalan.
Még nincs négy a lelkem, de az eszét sok fölnőtt megirigyelhetné. De talán mindenki így érez azon gyermekek iránt, akikkel közelebbi kapcsolatba hozza a sors.
Sajnos saját gyermekünk még nincs, de dolgozunk rajta. 5 éve, már orvosi segítséggel is. Egyszer sikerül. De addig is végtelen vágyunkból fakadó éhségünket Elisával próbáljuk csillapítani, mert önzőek vagyunk. Szerencsére a héten nálunk nyaral ez a szőke tündér.
Mivel a bringa az életem része, mindenképpen szerettem volna egy bringás programot. Amolyan laza "eltekerünk, jól érezzük magunkat, hazatekerünk" típusú találkozást. Ezért aztán a nagy pakolásban nem felejtettük el a sógorom bringájáról lecsavarozni, az én bringámra meg felcsavarozni a gyerekülés tartóját. Így semmi akadálya, hogy én mögöttem a gyermekkel, a párom pedig az én "régi" bringámmal a csomagokkal nekiinduljunk a Hajógyárinak. Azért oda, mert nem annyira zsufi, mint a Margit, emellett van egy szuper ingyenes csúszdapark - hogy miért nem volt ilyen, amikor én még kissrác voltam! -, mellette játszótér. Ideális egynapos program.
Miután sikerült a bringás táskába és egy plusz hátizsákba belegyömöszölni mindent, amire egy ilyen csöppségnek szüksége lehet, nekiindultunk. Át az Árpád hídon, majd a Filatori gát felé be a szigetre. Az első és legfontosabb tapasztalatom: az autósok valahogy jobban megállnak, ha gyerek ül mögötted. Szinte csodálkoztam, hogy akkor is átengednek, ha nem is akartam átmenni. Szóval csak a magányos bringást tapossák el, a gyerek azért még jelent valamit.
Miért volt jó a bringa? Mert természetesen nagyjából 20 perc után észrevettünk egy kullancsot a gyermek fején, így hamar visszatekertünk a párom munkahelyére, ahol az ápolónő ki is szedte. Ezután vissza a szigetre, nagyjából egy órát fecséreltünk el a nagy ijedségre való tekintettel tett kisebb fájdalomdíj bevásárlásával együtt. Ha kocsival megyünk, ez a duplája lett volna, tömegközlivel pedig a nap végét jelentette volna. Így a rugalmas bringás megoldással szinte észre sem vettük. Mivel a bringa elbírja, vittünk pokrócot, amin a gyermek tudott volna aludni egy órácskát az árnyékban. Persze annyira fel volt spanolva, hogy az alvás elmaradt.
Helyette kis hintázás, aholis megtanulta, hogyan kell hajtani magát. És végül csak kipróbálta az óriás csúszdákat is, amelyekre délelőtt rá sem mert nézni. Mondanom sem kell, hogy az ötvenedik lecsúszásnál már én állítottam le, mert kezdett kicsit vörösödni a kis feje a sok felszaladgálástól.
Végül úgy hat óra körül elindultunk haza, és a gyermek bebizonyította, hogy a kerékpáros ülésben is tökéletesen lehet aludni. Tette ezt egészen addig, amíg el nem eredt az eső. Szerencsére a zápor pont egy dinnyeárus sátra előtt ért minket, aki volt olyan rendes és megengedte, hogy beálljunk az eső elől. Így még csak el sem áztunk és az esőkabátokat is csak azért vettük fel, mert nálunk voltak... Ezúton is köszi az Északi összekötő vasúti híd budai lábánál lévő dinnyés srácnak!
Onnan hazafelé Elisa végig énekelte az utat, mi pedig az Újpest központ metrómegállótól a sínek mellett a Balzsam utca - Göncöl utca - Röppentyű utca - Pap Károly utca útvonalon hazatekertünk. A vége meglepi volt, hiszen nagyon frankó bringautat szélesítettek oda, amin kényelmes tempóban nagyon biztonságban éreztük magunkat.
A nap végén Elisa élményekkel tele, gyakorlatilag álomba zuhant, ezek szerint a bringaülésben mégsem pihentető az alvás...
A Hajógyári szigetet és rajta a csúszdákat nagyon ajánlom minden gyerekkel megáldott bringásnak.
Kedvcsináló Qik videó itt: http://qik.com/video/2031423
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése